2016. július 15., péntek

Költözés 1.

Rezümé: költözöm itthonról, ennek a szívbemarkoló története következik két részben. Az első rész a nosztalgiázásról szól, a második meg arról, hogy ki hogyan kezeli a nehéz élethelyzetet, és kiderül, hogy mik a további tervek a szobámmal. Harmadik meg lehet, hogy lesz, ha marad lóvé netre az új helyen. :D 

Nosztalgia rovat: 

Réges-régen öcskössel aludtam egy szobában. Neki mindig kellett egy kis fény éjjel is, mert félt a nagy, fekete kutyától, aki elviszi a beszari gyerekeket (én világosítottam fel természetesen). Megoldás: klotyóban villany fel, ajtó résnyire kinyit, boldogság. Lett volna, ha én nem találom ki, hogy sajnálatos módon csak és kizárólag koromsötétben és háborítatlan körülmények között tudok elaludni, sehogyan máshogyan ez nem lehetséges. Klotyóban villany le, öcskös ordít, anyáék rohannak. Részletekre nem emlékszem, hogy meddig ment ez így, de pont addig, ameddig mutiék idegrendszere bírta. Egyszer aztán átjöttek, megfogták az ágyamat és azzal a lendülettel átköltöztettek a másik szobába, ahol a varrógép volt. Azóta ez az én kis főhadiszállásom. 

Ennek már idestova 16-17 éve, ez idő alatt töménytelen mennyiségű szirszar halmozódott fel. Halott német katona kettő is volt. 
Már a padláson van minden, sajnálom, hogy nincs mindenről normális fényképes dokumentáció. Hiba volt kihagyni. Néhány képet azért lőttem mobillal, ezeket közzéteszem, a többiről meg marad az írásos emlék.

A nosztalgia érzése már a rámolás kezdeti szakaszában megjelent, mintha ezt már láttam volna... :D 



És akkor szemezgessünk! 

1. Kezdem a kedvencemmel, a 8 éves Dórika levele Jézusnak (alaposan elrejtve a szobában):

"Kedves Jézus! 
Kiss Dóra vagyok, 8 éves Dórinak szólítanak. Szőke a hajam és a testvéremmel és anyáékkal lakok együt.  Kertes h van egy k Egy nagy házban lakunk. Felnőt koromban vagy jéktáncos vagy tudós leszek. Van egy kutyánk Szotyi. Bocsánat ha nem fogatam szót. Ha létezel vidd el ezt a levelet a mennybe."


2. A kézműves medve. Technikás varrás, valósághű arányok. 





3. Szamanta élete, (biztos nem a Dallasból jött... :D) a 11 éves Dórika által írt könyv. Nehéz volt idézeteket választani. 

"Szamanta már 13 éves volt, ezért akkor feküdhetett le, amikor csak akart. Pénteken még fél 10-kor is világított a szobája."
"Szamanta ma reggel nagyon csinosan akart indulni, mert ez nagy nap volt. Felvette a kék bulóverét amire rá volt írva, hogy jég tánc. Ez volt a kedvenc bulóvere."


4. Igazolvány a képzeletbeli sólymomról. Nem kommentálom. 


Mikor elkezdtem a selejtezést, azt gondoltam, hogy mindent kidobok a kukába, amihez évek óta nem nyúltam, mert felesleges őrizgetni. De kinek lett volna szíve kidobni a képzeletbeli sólymának az igazolványait? :D Mekkora élmény lesz 20 év múlva egy-egy zsákot lehozni a padlásról... :)

2 megjegyzés:

LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...