Kellenek a kíméletlenül őszinte barátok.
Még be sem mutattam Gucit, sziasztok, ő Guci, az igénytelen kőműves barátom, aki mindig megmondja.
Tegnap büszkén mutattam a sötétkék bársonnyal bevont könyvecskét a kari TDK-oklevelemmel. Már bánom.
- Aszongya. Elismerő oklevél satöbbi, az ótédéká kvali... kvali... kvlai FIKÁLÓ ááááá beszarok, érted, fika. (röhög.)
- Najó Guci, adjad vissza, aztán húzzál a picsudába!
- Várjál már... Mi ez a taknyos-hereleves váladék a bársonyborítón? Ráokádtál?
- Nem. Leöntöttem valamivel, aztán megpróbáltam kimosni, de csak rosszabb lett.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ez k*rvajóóóóóóó!!! Mutogathatod majd az unokáidnak, hogy nézzétek, öreganyátok milyen okos volt, de az élethez meg milyen hülye! :D Nade várjál... Még ilyen hülye témát, fúúú, hallod, nagyobb baromság nem jutott eszedbe? Meg én ezt nem értem... Milyen drága lehetett ez a giccs selyemkönyv, de a helyesírásra meg nem figyeltek...
- Miről beszélsz?
- Hát hogy ezt elb*szták.
- Mit?
- Itt írja, hogy a témád az enyhén értelmi fogyatékos tanulókat intergáló osztályok szocio...
- Hol itt a hiba?
- Hát hogy az szellemi folyadékos, nem???
De, abszolút. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése